Telkibánya


telkibanya

Telkibánya Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Zempléni-hegység északi részén található. A település Károly Róbert idején indult fejlődésnek, a 15. századra virágzó bányavárossá vált, arany- és ezüstbányászata országszerte ismertté tette. Zsigmond király uralkodása alatt  elnyerte az Aranygombos Telkibánya nevet is, miután a temploma tornyán lévő gombot bearanyozták. Virágzását egy 17. századi bányaszerencsétlenség szakította meg, a kitermelés megszűnt, így a város gazdasági jelentősége fokozatosan csökkent. A nehéz idők ellenére a környék természeti adottságai, a Zempléni-hegység vadakban gazdag erdei, az izgalmas túraútvonalak, a történelmi és természeti kincsek sokasága rekreációs központtá tette. Nincsenek felkapott wellness-szállodák, nem tolonganak külföldi turisták, Telkibánya inkább a kikapcsolódás, feltöltődés fellegvára.

Túravezető olyan helyre is elkalauzolja a látogatókat, ahol némi ásás és patakban való kutakodás után mézopált, hegyikristályt és egyéb értékes ásványt gyűjthetünk. Felkereshetjük azt a helyet, ahol a legenda szerint Mátyás király és Szép Ilonka találkozott, és amikor a daliás vadásznak hitt királyt többé hiába várta a lány, bánatában elenyészett. Ezen a helyen bugyog az ország leghidegebb vizű forrása, fölötte pedig a jeges barlang van, amelyet ősztől tavaszig ujjnyi jégréteg, nyáron pedig pókhálószerű leheletfinom jégháló borít. Ezt egyedülálló természeti jelenségnek tartják, hiszen a barlang mindössze 216 méter tengerszint feletti magasságban van.

Gyalogtúránk során érdemes először Telkibányát felfedezni, a vártemplomot körbejárni, a kopjafás temetőn végigsétálni, a Szent Katalin kápolnát és az Ispotály Romkertet bebarangolni. A feltehetőleg 14. században épült vártemplom Zsigmond király idején a védelmi vár egyik része volt, amelyet a husziták a 15. század közepén leromboltak. A templomot később újjáépítették, s akkora lett, hogy a település egész lakossága elfért benne. Azóta a templomot többször renoválták, a harangtorony két harangját a Nemzeti Múzeum nemzeti örökségnek nyilvánította. A vártemplomot a kopjafás temető öleli körbe, érdekessége, hogy láthatók az emberi testre utaló arányok is, attól függően, hogy a kopjafák kisgyermek, fiatalkorú vagy soványabb testalkatú sírhelyét jelölik. A kápolna és ispotály az ország egyik legszebb helyreállított műemléke, a templom akusztikájának köszönhetően olykor hangversenyeket is tartanak itt.

© Copyright Ezüstfenyő Hotel - 2014

Contact Us